Ópusztaszeri Akhal Teke Ménes

Hagyományőrző lovasbemutatók rendelhetők

   Utoljára módosítva: 2018-03-11  |   Hozzászólások ()


Az Ópusztaszeri Akhal Teke Ménes célul tűzte ki ennek a fajtának a megismertetését, elsősorban tudatosítani, hogy közünk van ennek a nemes, ősi lónak a történetéhez, illetve a lónak a történelmünkhöz.


Hagyományőrzés és lovasbemutatók

Megrendelhető lovasbemutató ügyében érdeklődni a csat1996@gmail.com címen lehet.

Nekünk tulajdonképpen ez a fő tevékenységünk. Megjelenik a tenyésztésünkben, nyereggyártásunkban, szolgáltatásainkban és sok éve különböző formában produkált lovasbemutatóinkban is. 1985-ben ezért költöztünk Ópusztaszerre, 1995-ben ezért kezdtük el a lovasbemutatókat. Utólag visszatekintve azt mondhatjuk, műfajt kellett teremtenünk. Ezt úgy kell érteni, mit csináljunk a ló hátán, hogy illusztráljuk a kort.

1996-tól folyamatosan, sok éven át, sok száz bemutatóval az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark területén, valamint szerte az országban, még a határon kívül is tettük, ami tőlünk telt. Ma már dicséretes módon, oly sokan teszik, hogy úgy gondoljuk eljött az ideje a specializálódásnak.

A mi feladatunk ennek a fajtának a megismertetése, elsősorban tudatosítani, hogy közünk van ennek a nemes, ősi lónak a történetéhez, illetve a lónak a történelmünkhöz.

 

2015.12.21.






Utoljára módosítva: 2018-03-11 02:15:37



hozzászólás
Információk:
Elérhetőség:

Magyarország (Csongrád)
6767 Ópusztaszer, Major 102.
www.opusztaszerimenes.hu
www.akhalstud.hu

Térkép és megközelíthetőség »





Fizetési lehetőségek, beszélt nyelvek:

készpénzfizetési lehetőség magyar angol német francia



További kapcsolattartó:

Fekete Andrea Márta
+36 30 979-XXXX    mutasd

(lovasoktatás, lovastábor, lovastúra,szállás)




Szakágak, lovaglási módok

military, távlovaglás, hobbilovaglás
A lovarda bemutatkozó oldala »



A lovarda pályái:

30 x 100 m-es kültéri pálya
20 m átmérőjű fedeles körkarám
Pályák és felszereltség »












Ópusztaszeri Akhal Teke Ménes
Major 102. Ópusztaszer Csongrád 6767 Magyarország
http://lovarda.lovasok.hu/opusztaszeri-akhal-teke-menes



 
Horze Lovasáruház   KLP   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés