Ha eltöltesz egy kis időt a honlapunkon vagy részt veszel valamelyik képzésünkön, betekintést nyerhetsz abba, hogy mit is jelent kapcsolódásban létezni. Kihez, mihez és hogyan jó kapcsolódni az egészséges, teljes és örömteli jelenlét és alkotás érdekében. S hogy midettől hogyan változik meg a lóval való együttlét.

Számunkra a lóval történő foglalkozás alapját jelenti a kapcsolat keresése önmagunkkal és a lóval, annak valódi természete szerint, tehát nem az ember által elképzelt lóval.

Óriási élmény az ilyen lovas működés és létezés, igazi örömöt és kreatív, teremtő pillanatok sorát jelenti.

Rólunk

Halász Péter lovas edző

ENGEDÉSBEN LENNI

Gyerekként az Örkénytáboros Máchánszky Gyula mesteredzőtől tanultam. A díjugratás és díjlovaglás versenyzői pályafutásom mellett a nyolcvanas években a Budapesti Műszaki Egyetem Lovas Haditorna Klubjának tagjaként belekóstoltam a középkori lovagi tornák és a magyar huszárok világába. A nyolcvanas évek végétől Parádfürdőn a Cifra Istállóban méncsikó belovaglóként tevékenykedtem. Közben 1990-ben másoddiplomásként a TF-en végeztem el a lovas edzői szakot.

Sokáig foglalkoztam a klasszikus lókiképzés és a természetes lókiképzés összekapcsolásával. Saját lovamat (Vaquero) ennek megfelelő technikák alkalmazásával képezem.

2014- ben megalapítottam a Tudatos Lovas Iskolát, melyben a lókiképzés és a lovaglás rejtelmeit adtam át a lovasoknak a fentiek szerint.

Több mint 50 évig kutattam, hogyan jöhet létre a ló természete szerinti együttműködés a lovassal, keret adást alkalmazva. Az egyre finomabb segítségadásoktól és a nyomás-engedés ritmusától vártam a megoldást. Jól ment, jól működött

2020-tól dolgozom együtt Markovich Vandával, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy a kapcsolódásra, a kapcsolatra nem teszek elég hangsúlyt. A közös munka Vandával hozta meg a korábbi szemlélet fejlődését és finomodását. Ez a munkálkodás még nem ért véget. Folyamatos fejlődésben vagyunk, vagyok. Egyre többször tapasztalom meg, hogy a ló megmutatja a feltétlen követést önként úgy, hogy a természete szerinti élőséget is megőrzi.

Nem hajtom a lovat, hanem engedem, hogy menjen előre. Szabadon mozogni öröm, amitől a mozgás lendületes lesz, és a felszabadultságban együtt lenni kivételes élményt jelent a számomra.

Akiknek sokat köszönhetek lovas pályafutásom alatt: Rezgő Zoltán, Solti Babett Emese, dr. Szeghő Zsolt, Geszte Csaba, Szacsky Mihály, Kövy András, Bartók László, Csapó Gábor, Török György, Csontó Zoltán, dr. Göblyös István, Kovács Zsolt, Tóth Bettina, Bóta András, Sabine Oettel, Wolfgang Krischke, Marijke De Jong, Klaus Ferdinand Hempfling, Pat Parelli,

Valamint a munkának Markovich Vandával, aki Mészáros Gyula tanítványa.

A megtett utamról további részletek: www.tudatoslovas.hu

Markovich Vanda

FORDULJ MINDIG SZEMBE ÉS LÁSS!

23 éve írok cikkeket, készítek interjúkat különböző emberekkel, újságot szerkesztek. 24 éve nevelek gyereket. 10 éve foglalkozom azzal, hogyan lehet a legszebb együttműködést kialakítani egy lóval. Minden pillanatomat átszövi a megismerés, a megértés és a kapcsolódás igénye.

A legtöbbet a kapcsolatról a lovak mellett, a lovas társaimtól, és a lovas edzőimtől tanultam.

A Tudatos Lovas Műhelyben azokat az emberi készségeket kutatom és tanítom, amelyek abban segítik a lovast, hogy hiteles kapcsolatot alakítson ki saját magával, a jelen pillanattal, s így a lovával.

Végzettségeim:

  • Life és business coach
  • Gyermek és ifjúsági coach
  • Csoportos, közösségi coach

Lovas oktatóim, edzőim időrendben:

  • György Tímea - Rose Lovarda
  • Halász Péter - Tudatos Lovas Iskola
  • Gyugyi Zora - Catarina ló és lovas képzés
  • Vékony Katalin
  • Kiss László - Kispejlovam Lovarda
  • Mészáros Gyula - Mészáros Gyula Lóközpontú Ló és Lovas Kiképző Iskolája
  • Sédy Tarmás - Szelesvágta Lovas Sport és Kulturális Egyesület

Mészáros Gyula volt, aki megmutatta, milyen utat jelent a lóval történő együttlét önmagunk és a teremtett világ valódi megismerésén keresztül.

Szemléletünk

A TLM szemlélete több lovas mester hatására alakult ki, és folyamatos fejlődésben van. A lóval történő együttlét és kommunikáció alapja a lovas képességek magas szintű működése több területen:

  • jelenlét a pillanatban
  • éber, kitágult figyelem
  • belső állapot tudatos szabályozása
  • a mozgás és a test tudatos szabályozása
  • az elme tudatos szabályozása
  • a ló természetének ismerete
  • a ló állapotának és lényének folyamatos látása és értése
  • az ismeretekből, az érzékelésből, az érzésből és értésből fakadó információk folyamatos egységbe integrálása, és a lovas működés szabályozása ennek alapján
  • szeretetteljes, éber, alkotó létezés, békesség a lélekben
  • fókuszban a kapcsolódás és a párbeszéd

Tapasztalatunk szerint ahhoz, hogy az ember a lóval a természete szerint folytasson párbeszédet és működjön együtt, képesnek kell lennie a felsoroltakat magas fokon művelnie.

Nagyon sokat köszönhet a személetünk a következő lovas mestereknek:

Mészáros Gyula, Tom Dorrance, Bill Dorrance, Laslie Desmond, Klaus Ferdinánd Hempfling, Pat Parelli, Linda Parelli, Honza Blaha, Kókay Pál, Joszipovich Zsigmond